Az előadások a Montreal Canadiens rajongóik előtt a Bell Centerben közel két hónapja következetlenek voltak. Van egy szemet nyitó statisztika, amely segít megérteni, mi nem működik.
Mert a Canadiens otthoni következetlensége első ránézésre nem róható fel a szurkolók nyomásának. Elég, ha ellátogat a New York-i Madison Square Gardenbe vagy a philadelphiai Xfinity Mobile Arénába, hogy megértse, milyen az ellenséges tömeg. Nem ritka, hogy a Rangers és a Flyers szurkolói kifütyülik a saját csapatukat, amikor valami nem tetszik nekik.
Montrealban ez nem így van. A Canadiens szurkolói általában támogatják csapatukat a jó és rossz időszakokban. Tehát a számokra nézve világossá válik a kép. A statisztikák azt mondják, amit akarunk; ez igaz. Néhányan azonban nem hazudnak.
Hogyan veszít meccseket a Canadiens a második harmadban
november 1. óta Martin St. Louis‘s emberei mindenféle nehézséggel szembesültek a második szakaszban otthon, és közelebbről szemügyre véve egy feltűnő megfigyelés derül ki.
Amikor a Canadiens fölénybe került a második harmadban (ötször), kilenc pontot gyűjtött a lehetséges 10-ből (90%). Amikor a második harmadban (kétszer) döntetlent értek el, négyből két pontot gyűjtöttek (50%). Amikor elvesztették a második harmadban (nyolcszor), csak egy pontot gyűjtöttek a lehetséges 16-ból (6,25%).
Vegye figyelembe, hogy ezek nov 1. óta összeállított statisztika és ebbe beletartozik a Chicago Blackhawks elleni csütörtök esti meccs is.
Más szóval, november 1. óta, amikor a Montreal Canadiens nem nyerte meg a második harmadát a Bell Centerben, mindössze három gyengébb pontot gyűjtött a 20-ból. A kérdés tehát az, hogy a Canadiensnek miért van olyan nehéz a második harmadban. A kezdeti reakció az lehet, hogy minden alkalommal teljesen uralni kell őket. Ez azonban nem így van.
Ennek ellenére november 1. óta a Canadiens 133 lövést engedett az ellenfélnek a második harmadban, és 133-at saját maguk irányítottak. Ezzel a 133 lövéssel azonban 25 gólt engedélyeztek, és csak 17-et szereztek. Ez 0,812-es védési százalékot jelent a kapusaik számára a második harmadban.
Ez egyértelműen elégtelen. De ez nem csak a kapusok hibája. A csapat egyszerűen túl bonyolulttá teszi az életet magának. A hazai támadások képtelensége részben azzal magyarázható, hogy a játékosok nem kerülnek rendszeresen a háló elé.
A csapat hazai pályán november 1. óta -18, idegenben viszont +4. Ez nem véletlen. Csütörtökön a Chicago ellen úgy tűnt, kiadták a parancsot, és rendszeresebben alkalmazták is. De nem ez az egyetlen probléma.
A csapat túl sok kockázatos játékkal próbálkozik a támadózónában, ezzel labdaváltásokat generálva, és ennek eredményeként a támadók és a védők gyakran szétszóródnak, ahelyett, hogy ötfős egységként lennének össze a védőzónában. A siker eléréséhez – ahogyan az csütörtökön is történt – vissza kell térni egy egyszerű recepthez: küldjünk korongokat a védők mögé, alkalmazzunk hosszan tartó, gyors előrelépést, hogy nyomást gyakoroljunk az ellenfélre, és helyezzük a játékosokat a háló elé.
