A volt kancellár, Rishi Sunak megvédte a világjárvány korszakában kidolgozott Bounce Back Loan programját azokkal a vádakkal szemben, miszerint az túlzott mértékű csalásnak volt kitéve.
Azt mondta, tisztában van a kockázatokkal, de tekintettel a gyorsaságra, ismét megtenné ugyanezt.
A visszapattanó hitelek (BBL) 50 000 GBP-ig terjedő összeget kínáltak a kisvállalkozásoknak 100%-os állami garanciával, ami azt jelenti, hogy az adófizetők készpénzét a bankok visszafizetésére használták fel, ha a vállalatok csődbe mennek. A programnak „specifikus sebezhetőségei voltak csalással és hibával szemben”, a kormány csalás elleni jelentése szerint.
Azonban, ha a rendszer elindítását akár néhány héttel is elhalasztják a további ellenőrzések bevezetése érdekében, vállalkozások százezreit sodorta volna veszélybe, mondta Sunak.
Közel 1,5 millió BBL-t bocsátottak ki összesen 46 milliárd GBP értékben, amivel ez a kormány világjárvány korszakának legnagyobb hitelprogramja. Körülbelül 1,9 milliárd fontot jelöltek meg a hitelezők csalásként.
A Covid-csalás elleni küzdelem biztosának, Tom Hayhoe-nak a múlt héten közzétett jelentése szerint a csalások és hibák teljes összege 2,8 milliárd fontra becsülhető.
A Közszektorbeli Csalás Hatóság úgy véli, hogy a valós összeg még magasabb is lehet, tekintve, hogy egyes csalástípusokat a jelenlegi jelentési módszerek nem ismernek fel.
Hayhoe úr azt írta, hogy a rendszert kevesebb mint két hét alatt, 2020 májusában indították el, és a kérelmezőket „a banki csalások szokásos ellenőrzésén túlmenően korlátozott számú ellenőrzésnek vetették alá”.
A hitelek a forgalom 25%-ára korlátozódtak, de a hitelezőknek a vállalkozások által elmondottakra kellett hagyatkozniuk. Nem ellenőrizték, hogy a vállalkozásokat valóban érintette-e a járvány, vagy mire használták fel a pénzt – áll a jelentésében.
A Covid-19-vizsgálaton második napon tanúskodva Sunak úr visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint nem végeztek megfelelő ellenőrzéseket.
„Folyamatosan azt hallom, mintha nem végeztek volna semmilyen ellenőrzést. Vagy azt, hogy nem tudtuk, mibe keveredtünk. Mindkét narratíva teljesen téves. Természetesen tudtuk, milyen kockázatokat vállalunk.”
Azonban „azt az ítéletet hozta, hogy a kockázatokat felülmúlja a szükség”.
A program elindítása után további ellenőrzéseket vezettek be, például egy olyan rendszert, amely megakadályozza, hogy egy vállalat több hitelt igényeljen különböző bankokon keresztül, ami ellentétes a program szabályaival.
Sunak úr azt mondta: „Csökkenthette volna a végső csalási szintet, ha kivár és kiépít néhány ilyen ellenőrzést. De akkor biztosnak kell lennie abban, hogy elfogadja az ebből eredő üzleti veszteséget.”
Elmondta, hogy az összes BBL 40%-át a program első négy hetében adták ki, és egy hónapos késés növelte volna annak a kockázatát, hogy a korai jelentkezők közül sok csődbe ment volna.
„Akkoriban senki sem hadonászott azzal, hogy „Nem, nem! Lassíts! Még több ellenőrzés! Több űrlapkitöltés!” – mondta.
„Pontosan ugyanezt tettem volna ugyanabban a helyzetben” – tette hozzá Sunak úr.
Azt mondta, hogy a BBL-ek 4%-os csalási aránya összhangban van más nagy kormányzati rendszerekkel, mint például az egyetemes hitel, a munkaadó-jóváírás vagy a lakhatási támogatás.
Azzal érvelt, hogy ha valaha is szükség lenne hasonló rendszerre, a vállalatokra vonatkozó adatok javítása és más intézkedések azt jelentik, hogy a gyors indulás és a csalások minimalizálása közötti kompromisszum „kevésbé lesz akut”.
„De soha nem szabad azt gondolnunk, hogy nem lesz ez a kompromisszum. Van” – figyelmeztetett.
