Ha most készítene egy politikai hőtérképet a kormányról, akkor van egy nagy darab, ami élénkpiros lenne, és valószínűleg villogna: a Pénzügyminisztérium.
Először is, az összes szalagcím a jelenlegi pénzügyminisztérium egykori gazdasági miniszteréről, Tulip Siddiqről szól.
Ennek a történetnek minden bonyolultsága és finomsága ellenére, és rengeteg van, a megkerülhetetlen lényege az volt, amihez még a legkifinomultabb PR-vezető is küzd, hogy sok fényt adjon hozzá.
Korrupciós nyomozásban nevezték ki a kormány korrupcióellenes akciójáért felelős minisztert.
Kínos.
Létfontosságú hangsúlyozni, hogy Tulip Siddiq mindig is ragaszkodott hozzá, hogy nem tett semmi rosszat, és a miniszterelnök független miniszteri normákkal foglalkozó tanácsadója arra a következtetésre jutott, hogy nem szegte meg a miniszteri kódexet.
A bangladesi korrupcióellenes bizottság által indított nyomozás azt vizsgálja, hogy Tulip Siddiq családja 3,9 milliárd fontot sikkasztott.
A most volt miniszter nagynénje, Sheikh Hasina volt az ország miniszterelnöke, amíg tavaly le nem váltották.
A hétvégi Sunday Times-nak adott interjúban a helyettese, Muhammad Yunus azt mondta, hogy azokat az otthonokat, amelyeket Tulip Siddiq használt az Egyesült Királyságban, vissza kell adni kormányának, ha azokat “sima rablásból” szerezték meg.
És mi a kincstári gazdasági titkár feladata?
Nos, többek között a gazdasági bűnözés, a pénzmosás és a tiltott finanszírozás elleni küzdelem.
És ne feledje, a politika nem a törvényszék, hanem a felfogások bírósága – ahol a megválaszolatlan kérdések veszélyesek, mert több címet kapnak, akármilyen igazságos vagy nem is legyen az.
A független tanácsadó, Sir Laurie Magnus arra a következtetésre jutott, hogy “figyelembe véve Siddiq asszony miniszteri feladatainak természetét… sajnálatos, hogy nem volt figyelmesebb a lehetséges hírnévvel kapcsolatos kockázatokra”.
És hozzátette: “Nem azt tanácsolom, hogy ezt a hiányosságot a miniszteri kódex megsértéseként vegyék, de ennek fényében érdemes fontolóra venni a nő folyamatos felelősségét.”
Ó drágám.
És kiszállt, de ez egy melegséggel járó lemondás volt mindkét oldalon, mivel a miniszterelnök nyilvánosan azt sugallta, hogy újra miniszterként szolgálhatna.
Ezzel ellentétben egyébként azzal a hárommondatos küldeményével, amelyet Louise Haigh-nek írt, amikor novemberben lemondott közlekedési miniszteri posztjáról.
Kanyarodjunk a kancellár, Rachel Reeves mellé, aki szintén küzdött, hogy kikerülje magát a címlapokról.
A miniszterelnök dicsérettel sújtotta őt, és parlamenti bizalmát fejezte ki iránta.
Az állami hitelfelvétel költségeinek emelkedése azonban annak a tünete, hogy a piacok együttesen nem győzik meg a kormány gazdasági stratégiáját.
A kancellár azt mondta, “a gazdasági ellenszél, amellyel szembesülünk, arra emlékeztet, hogy tovább és gyorsabban kell mennünk, hogy beindítsuk a gazdasági növekedést, amely a legutóbbi kormány alatt megdőlt”.
Ez mit jelent?
Az általuk „ipari stratégiájuknak” nevezett megoldással fognak élni – hétfőn még több, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos bejelentés lesz.
A konzervatívok szerint az üzleti bizalom átesett, a miniszterek pedig lebeszélték a gazdaságot.
A miniszterelnök szemszögéből a lemondás aszpirinje enyhíti a Tulipán Siddiq fejfájást, amelyet el kellett viselnie.
A lassú gazdasági növekedés miatti tartós és fájdalmas kormányzati migrén lerázása sokkal tovább tarthat, és ennek vagy sem, valószínűleg sokkal nagyobb és hosszan tartó politikai következményei lesznek.
