Az alap- és középfokú oktatás jelenti azt az alapkőzetet, amelyre bármely nemzet jövője épül.
Ezek a formáló évek kulcsfontosságúak a karakter formálásában, a készségek fejlesztésében és az egyre versenyképesebb globális környezetben való eligazodáshoz szükséges önbizalom kiépítésében. Ha ez az alap erős, a nemzet gyarapszik, ha gyenge, akkor az eredmény egy nemzedék, amely nem képes érdemben hozzájárulni a nemzeti fejlődéshez.
Jelenleg Nigéria közoktatási rendszere olyan egzisztenciális válsággal küzd, amelyet már nem lehet szőnyeg alá söpörni, a képzett tanárok krónikus és egyre növekvő hiányával az általános és középiskolákban.
Az érdekelt felek évek óta kongatják a vészharangot az állami tantermeket elárasztó tanulók száma és az őket tanító tanárok egyre fogyatkozó száma közötti veszélyes különbség miatt.
Ennek a hiánynak a mértéke megdöbbentő. Az Egyetemes Alapoktatási Bizottság (UBEC) 2024-es jelentésére hivatkozva a Nigériai Tanárok Szakszervezetének (NUT) országos elnöke, Titus Amba elvtárs nemrég megerősítette, hogy csak az állami általános iskolákban 194 876 tanár hiányzik. Hasonlóan bizonytalan a helyzet a középfokú oktatási alágazatban is.
„A rendelkezésre álló statisztikák riasztó munkaerő-válságot mutatnak az általános és középiskolákban, különösen a vidéki területeken” – jegyezte meg Amba.
Ezt a munkaerő-válságot a szakpolitikai következetlenségek és a jóléti csomagok hiányos végrehajtása tetézi.
A NUT elnöke jogosan helytelenítette a Nigériai Tanárok Regisztrációs Tanácsának (TRCN) eltávolítását a szövetségi kormány költségvetéséből, ami veszélyezteti a szabályozási normákat és a szakmai fejlődést.
Ezenkívül elkeserítő, hogy a tanárok jóváhagyott új, 65 éves nyugdíjkorhatárát csak 22 állam és a Federal Capital Territory (FCT) háziasította. Ez a tanári munkaerő jelentős részét bizonytalanságban hagyja, megakadályozva a tapasztalt kezek megtartását a 2020-ban kiadott szövetségi engedélyek ellenére.
Ahhoz, hogy Nigéria fenntartható fejlődést érjen el, a kormánynak minden szinten túl kell lépnie a retorikán. Sürgősen kiemelten kell kezelni a képzett pedagógusok toborzását, a meglévő munkatársak folyamatos továbbképzését, a megfelelő oktatási segédanyagok biztosítását.
Az innovációt ösztönző és a pedagógusok jólétét védő politikákat egységesen kell megvalósítani a szövetségben.
Végül az oktatás kollektív felelősség. A szülőknek és a fogadó közösségeknek az iskolák támogatásával és gyermekeik tanulmányi és erkölcsi fejlődésének aktív nyomon követésével kell ellátniuk szerepüket. A cselekvés ideje most van, mielőtt az osztályterem a megszegett ígéretek üres csarnokává válik
